Eleventh Chapter

Sziasztok! Sajnálom a majd nem egy hónapos késést, de szobafogságban voltam és a netet is megvonták:( de itt van az új rész! :)

Hányinger. Ez az amire keltem, hogy mindjárt kidobom a taccsot. Azonnal felpattantam az üres ágyról és  a lenti fürdőbe rohantam, de Bogi volt bent, és ő is azt a műveletet végezte amit én akartam. Így a helyelfoglalás miatt, a szám elé tartva a kezemet igyekeztem felfele az emeletre. A lépcsőn összefutottam Bencével, akit nemes egyszerűséggel odébb löktem és rohantam tovább. A fürdőbe beérve mindent kiadtam magamból.
Ajtónyitódást hallottam és éreztem, ahogy két kéz hátrafogja a hajamat.
- Nyugi - mondta a barátom.
Vagy exbarátom? Már én sem tudom. Teljesen elment az eszem, hogy öklendezés közben ilyeneken gondolkozok. Inkább azon kéne, hogy hogyan sikerült ennyit innom tegnap.
- Takarodjál ki - nyögtem két adag között.
- Nem! - ellenkezett.
- Bence menj ki kérlek. Én majd segítek, de ha gondolod nézheted, hogy mit csinált miattad - hallottam meg anya kimért hangját.
De amint befejezte, Bence már ajtón kívűl volt.
- Köszönöm - dőltem neki a csempének - Apáék tudnak erről az egészről?
- Valószínű, de nem szólnak bele a ti dolgotok. Meg kell tudnotod oldani egyedül, felnőttekként - mondta.
És én teljesen egyetértettem vele. Nem lesznek mindig mellettünk a szülők, hogy segítsenek. Magunknak kell megoldanunk a problémáinkat. Ráadasul, ha egy fiú témánál így elakadunk, mi lesz később?
- Jobban vagy már? - kérdezte anya vegül.
- Igen. Igazából éhes vagyok - mondtam ki, mire anya felnevetett.
- Csinálok neked melegszendvicset - mosolygott , majd kiment.
Lassan én is feltápászkodtam és elindultam a szobám felé ruháért, ugyanis apa egyik nagy polóját viseltem. Fél úton meg gondoltam magam és úgy döntöttem előbb lezuhanyzok, Bence amúgy is lent van. De csak szerintem, mert mikor egy szál törölközőben indultam ruhát nézni, a szobában Ő is ott volt.
- Hanna beszélnünk kell - mondta, mikor meghallotta hogy bejöttem.
- Nincs miről beszélnünk - közöltem.
- De, a tegnapról - nézett végig rajtam.
- Ugyan, ne fáradj a magyarázkodással. Hallottam, amit hallottam, aztán leittam magam  és sírtam Bogi társaságában. Minden világos - magyaráztam.
A fiú egy ideig szótlanul nézett, majd megálapodott a szeme apa polóján.
- Igen? És akkor ez kié? - vette ki a kezemből.
- Az apáé. Esetleg féltékeny vagy rá, vagy a polóra? Mert beszélhetek vele ha gondolod - mondtam.
- Mindegy... Nem jól értetted a tegnapit. Én nem akarlak csak ARRA használni - lépett még közelebb.
Túl közel. A pillantása a szám és a szemem közt cikázott, egyértelmű téve a szándékát.
- Bence kérlek menj arébb - kértem.
- Te is akarod - lehelte a számba.
- Igen, de van még eszem és ez így nem megy - bújtam ki a kezei közül, kiszedtem pár ruhát és már ajtón kívűl is voltam.
A fürdőben felöltöztem, majd lementem a melegszendvicsemhez.
A nappaliban leülve , Bogi undorodva nézte, ahogy ettem.
- Hogy bírsz te ilyenkor enni? - fintorodott el.
- Én mindig bírok, de a fejem attól még fáj - mondtam - Bence bent volt a szobában... - folytattam.
- Szabolcs is - sóhajtott.
- És? Mi volt? - kiváncsiskodtam.
- Semmi kezdett volna magyarázkodni, mire közöltem vele hogy nem érdekel, csak fel szeretnék öltözni. Mire a végén már könyörgött, hogy hallgassam meg, és magyarázott hogy ha kell le is térdel - jelent meg egy halvány mosoly az arcán - De nem volt erőm hozzá és nem hagytam - komorult el megint - Nálad?
- Hát Bence is meg szerette volna magyarázni, de nem hagytam. Aztán megvádolt azzal hogy kinek a polója van nálam, mire közöltem hogy az apáé - Bogi felnevetett - Majd megakart csókolni, de nem hagytam - mondtam - Igen rólatok beszélünk - fordultam hátra a fülesekhez - Mehetnénk már ebédelni - álltam fel, hogy kivigyem a tányérom.
- Most kajáltál - nézett rám Bogi.
- És? Másnapos vagyok nem anorexiás - válaszoltam és kimentem a konyhába.
Elmostam a tányért, majd vártam hogy a többiek leérjenek végre.
- Basszus - mondta Bogi - Azt irja a facebook, ha megnyomom hosszan a like gombot, akkor likeolok. Na ne bassz! Szerintük hülye vagyok, vagy mi? - mondta halál komolyan, mire az arca láttán elnevettem magam.
- Hát figyelj, a facebook mindenkit hülyének néz akkor - vigasztaltam.
- Kösz - mondta.
- Ugyan - legyintettem vigyorogva és oldalra néztem.
Szabi és Bence önfeledten beszélgetett, nevetett. Erre a rossz kedvem megint visszajött.
Az étteremben rendeltünk és csöndben megebédeltünk. Érezni lehetett a feszültséget. Ez után, Bogival fürdeni mentünk volna, de a szülők nem engedtek, mert program van.
- Na szóval kitaláltuk azt, hogy mi kérdezünk és ti válaszoltok, oké? Kapcsolat ápolás - magyarázta Szandra.
- Mit terápiáztattok minket? - kérdeztem.
- Hagyjad úgy sincs más választásunk - vont vállat Bogi.

- Szóval - kezdte anya - Szüzek vagytok?
- Anya, te jól vagy? Mi ez a kérdés? Apa előtt? És ha megöl? - háborodtam fel.
- Miért nem vagy az? - folytatta nyugodtan.
- De, de ha nem lennék? - kérdeztem.
- Bogi? - hagyott figyelmen kívűl a saját anyám.
Na szép!
- Hülye kérdés! Persze, hogy lefeküdtek Szabolccsal 2 év alatt - forgattam meg a szemem - Ki vannak lőve.
- Igen, egyébként is ezzel dicsekszik - mosolygott szomorúan a barátnőm.
- Ez nem igaz! - tiltakozott az említett.
- Ó, dehogy nem! - szállt szembe vele.
- Jól van! Csönd! Fiam? - fordult Gábor, Bence felé.
- Már én sem - mondta.
- Lepődjünk meg - motyogtam.
- Hanna! - szólt rám apa.
- Most mi van? - kérdeztem értelmesen - Próbáltok segíteni, amit köszönünk, de elbaszták, kész!
- Nem is tudod hogy mi történt! - rivallt rám Szabi.
- Bogi mond meg az expasidnak, hogy fogja be vagy leütöm! - mondtam.
-Ne agresszívoskodj már! A francba is Hanna! A haverjaink ilyenek, ha azt mondjuk nyálas, boldog kapcsolatban élünk, akkor kiröhögnek minket és oda az ismeretségnek - magyarázta hangosan Bence.
- Most kábé azt mondtad, hogy szégyelitek hogy normális, komoly kapcsolatotok van - magyarázta Bogi.
A szülők, mint valami moziban ültek és néztek minket. Apánál még popcorn is volt! Most erre mit mondjak? Úgy érzem nem veszik ezt komolyan.
- Figyeljetek! Döntsétek el mit akartok. Barátnőket, vagy olyan barátokat, akik nem fogadnak el titeket, úgy ahogy vagytok - és ez volt a végszavam.
Fogtam magam és kiléptem az utcára. Sétálgattam, vettem pár cuccot, és este fele hazamentem. Felmentem a szobámba átöltöztem pizsire, majd befeküdtem az ágyba, alváshoz. Mikor már félkómás voltam, éreztem hogy besüpped az ágy mellettem, majd valaki összekulcsolja az ujjainkat.