Sixteenth Chapter

Az élet nem mindig habos torta. Az ember soha sem tudja mikor, mi fog történni. Néhányan pont ezt szeretik, de mások inkább ha találnának egy könyvet, benne az életükkel habozás nélkül kinyitnák.
Az emberek kíváncsiak és roppantul figyelmetlenek. Én az utóbbi áldozata lettem.
- Hanna vigyázz! - visszhangzik a fejemben egy hang.
El szokták mondani mi történt, de  csak néhány dolgot jegyzek meg belőle.
A fehér köpönyeges szerint túl nagy sokk ért akkor és az agyam nem enged visszaemlékezni az autóbalesetem teljes napjára.
Igazából nem érdekel hogy, hogyan lettem tiszta horzsolásos - bár a törést megúsztam - csak a deja vúk, meg mikor kérdeznek hogy emlékszel erre és nem. Nem emlékszek. És ha akarnék se tudnék visszaemlékezni, mert olyankor rám jön a fejfájás.

Vér és sötétség, mint általában lenni szokott manapság. Egy kacaj, egy séta. Csak egyetlen egy óvatlan pillanat és vége a boldog pillanatoknak. Kék és fehér fények. Sok ember kiabálása. Egy zsibbadt test. Fennakad szem, a legjobb látvány. Hívogat az édes öntudatlanság, de egy hang. Egy angyal hangja mégis itt a tart a fájdalmak közt. Érzem hogy megbízhatok benne. Érzem a szeretetét.

- Tarts ki! - mondja, és én én hiszek neki.

Hiszek, mert tudom  hogy szeretem.

Riadva ébredek fel az álmomból, ami már harmadik napja kísért. Talán ez a balesetem napja burkolva. Fogalmam sincsen.

- Hanna! Minden rendben? - jön  be Bogi.

- Persze csak egy rossz álom - legyintek.

- Ha te mondod - húzza el a száját - Figyelj... Bencét nem akarod ma  már beengedni magadhoz? A srác konkrétan megőrült, hogy emlékszel rá és nem akarod látni.

- Nem tudom mit mondjak neki - ismertem be - Olyan fura érzésem van.

- Nem fogod tudni  kideríteni, amíg nem próbálod meg, szóval behívom - kacsintott kifelé iszkolva a szobámból.

nem  foglalkoztam a kinézetemmel. Tudtam hogy egyszerűen borzalmasan nézek ki. A hajam egy szénaboglya, smink semmi és a testem tele van horzsolásokkal és zúzódásokkal.

- Gyere be nyugodtan - mondtam  mielőtt kopogni tudott volna.

- Ezt hogy csináltad? - lépett be Bence a szobába.

- Csak megérzés - vontam vállat.

- Hogy vagy? Minden rendben? - tette fel  a kérdéseket.

- Többé-kevésbé - feleltem - Még mindig nem emlékszem a dolgokra. És nagyon  sajnálom hogy nem akartalak beengedni, de egyszerűen éreztem hogy nem vagyok  rá felkészülve - hajtottam le a fejemet.

- Semmi  baj  csak megint kicsit rám ijesztettél - érintette meg az  arcomat.

Érintés...

Képek értelemszerűen ugrottak be a fejemben.

Éppen nevetve mentünk  a város utcáin. Annyira önfeledten szabadnak éreztük magunkat hogy nem figyeltünk semmire sem. Nem néztem szét az úton, ráadásul még mosolyogva vissza is fordultam. Pár másodperccel később pedig valami nekem csapódott. A következő pillanatban már a földön volnce kérlelt hogy tartsak ki.

Ő volt az angyal.

- Istenem - lábadtak könnybe a szemeim.

- Mi a baj? - kapta rám a tekintetét.

- Te vagy az angyal - sírtam.

- Milyen angyal? - értetlenkedett.

- Mikor eszméletlen voltam, a te hangod, egy angyal hangja tartott itt, különben elaludtam volna és azt hiszem örökre - magyaráztam.

- Ez azt jelenti hogy majdnem meghaltál? - nézett rám kitágult szemekkel.

- Igen, de mégsem - öleltem át szorosan - És mindenre emlékszem.

- Hála az Istennek! - szorított magához.

- Azért csak okosan - figyelmeztettem - Most egy darabig törékeny vagyok - vigyorogtam.

- Rendben van bébi, de most lejősz végre emberek közé. Na gyere - kapott fel menyasszony pózba.

A nappaliba mindenki ott volt.

- Gondolom reménykedtetek benne hogy Bence majd segít és így összecsődültetek hogy egy helyen legyertek, mire leérkezem. Na igazam van vagy igazam van? - húzogattam a szemöldökömet.

- Na úgy látom Hanna visszatért közénk - mosolygott Szabi.

- Igen. Emlékszem mindenre - bólogattam - És nagyon remélem hogy fejfájásom már nem lesz többet.

Csak ültünk  és beszélgettünk, mint egy nagy családi  a filmekben. Az előbbi még igaz is. De akárhogy akartam, így is hamarabb fáradtam el és kis győzködés után, Bence kivitt még egy kicsit a kertbe levegőzni.

- Annyira örülök hogy minden rendben - sóhajtott.

- Rendben lesz, ha nem leszek olyan, mint valami MMA birkózó, akit összevertek - mondtam, mire elnevette magát és megcsókolt.

Le se tagadhatnám hogy kötődöm hozzá. Annyira egy idióta, hogy csak neki  sikerült egy másfél hónap alatt belopnia magát a szívemben. Talán  már nem lesz itt több szörnyű dolog. Ha csak nem a szülők válni  akarnak. Na, de azt csak nem  teszik meg. Hát látszik hogy szeretik egymás. Ugye? Hát persze. Na jó inkább ilyeneken azt hiszem  nem gondolkodom.A lényeg az hogy most teljesen, minden rendben van.