Thirteenth Chapter

Eljött a mai nap. Hogy melyik is? Amikor megkapjuk az egyetemi értesítőket. Most örülnöm kéne, hogy végre vége a találgatásoknak és megtudom hogy felvettek e, vagy sem. Örülök is, de van egy bökkenő. Mindenkinek úgy tudja, hogy jogra jelentkeztem, de ez nem igaz. Nem jelentkezhettem olyanra, ami nem érdekel. A pszichológiát választottam. Már régóta érdekel ez az egész, és ha kiderül a titkom, ami várható volt, engem felakasztanak A mai nappal rám váró dolgok miatt elég kelletlenül szálltam ki az ágyból. Mellettem még Bence nyugodtan aludt. Már a látványától megugrott a gyomrom.
Félig betakarva feküdt, kócos hajjal és félmesztelenül. Amint kiszálltam az ágyból, engem keresett a kezével, de csak a párnámat találta meg, így azt szorította magához.
Vonakodva léptem ki az ajtón a fürdőszobába, hogy felöltözzek. Egy lenge, nyári, virágos ruhát vettem fel egy barna övvel, amolyan nyolvanas évek kinézete volt, de nekem tetszett.

- Szia kislányom - puszilt meg anya - Nem izgulsz? Délutánra már biztosan megjönnek a levelek - mondta a nappaliban.
- Ja, de - nyögtem ki.
A nap további részében nagyon nem szólaltam meg. Ahoz túl ideges voltam. De mindennek eljön az ideje, így ebéd után ott várt a levél minket - megírtuk hogy ideküldjék - a postaládában.
- Gyertek majd felbontjuk bent nektek gyerekek - izgult Szandra is.
Az összes szülő egész nap lázban égett, és nem volt más téma csak ez.
- Megengeditek, hogy a szülők bontsák ki? - kérdezte Gábor, mire bólintottunk.
- Szóval kezdjük a Szabi és a Bogiéval - mosolygott Szandra, majd a férjével együtt kibontották őket, és mint valami filmben egyszerre kezdték olvasni a jó hírt, hogy felvették őket turisztikára.
Egyből gratuláltunk nekik mosolyogva. Ahogy megöleltem a barátnőmet, érezte higy nincs minden rendben.
- És akkor lássuk a Hannáét - kezdte izgatottan anya, mire nagyot nyeltem.
- Örömmel értesítjük Szabó Hanna Adriennt, hogy felvettük az egyetemünk pszichológia szakára - kezdte el olvasni - Pszichológia? Hanna mi az Isten ez? - nézett rám mindenki.
- Nem jogra jelentkeztem, hanem pszichológiára. Elakartam mondani hamarabb, de akkor nem egyeztek bele - magyaráztam.
- Jó hogy! Mit gondolsz? Abból megtudsz majd élni, hogy mások agyában turkálsz és problémáit hallgatod egész álló nap? - kezdett el velem kiabálni anyám.
- Óh igazad van! Inkább legyek egy kibaszott ügyvéd aki másokat hoz ki minden szarból! Nem mondom, jó szak, meg munkalehetőség van utána, de engem ez nem foglalkoztat! Olyat meg nem fogok tanulni ami nem érdekel! - emeltem fel én is a hangom.
- Ezzel nagyon elrontottad az életedet Adrienn - nevezett apám a második nevemen, amit csak akkor szokott, ha ideges.
- Inkább azzal rontottam el, hogy elhittem hogy megértetek - suttogtam, majd kifele vettem az irányt.
- Hanna! - kiáltott utánam Bence.
- Most hagyj! - kértem kiérve az utcára.
- Nem! Ezt mondod már tegnap óta. Beszélnünk kell erről, és másról is! - mondta.
- Jó - túrtam bele idegesen a hajamba - Jöttél te is, hogy nekem ess? - kérdeztem.
- Nem, én támogatlak.
- Mi?! - torpantam meg.
- Szerintem jó szak a pszichológia. Érdekes és egy csomó dolgot megtudsz az emberről, bár engem a jog jobban érdekelt. De téged nem, és ebbe a szüleid se szólhatnak bele! - mondta el a véleményét.
- Hát köszönöm - hajtottam le a fejemet, és kezdtem el a cipőmet tanulmányozni - Remélem a szüleim is megbékélnek majd.
- Megfognak, csak le kell nyugodniuk - érintette meg a kezem.
- Öhm - jöttem zavarba.
- Megbeszélhetnénk a kettőnk dolgát is? - kérdezte.
- Nincs mit beszélnünk. Láttam amugy is meg voltál tegnap a haverjaiddal - mondtam gúnyosan.
Na jó, lassan orvoshoz kéne mennem a hangulatváltozásaim miatt. Ez nem normális. Teljesen kikészít ez a nyár.
- Azt félre érted! Láttam tegnap, hogy az öcsém kiáll a barátnője mellett, és rájöttem milyen barom vagyok. Igazad volt! Olyan barátokért akartalak elhagyni, akik nem is ismernek rendesen. Örülök hogy felvilágosítottál. Tegnap megmondtam nekik hogy szeretlek és leszarom ebben a témában a véleményüket - emelte fel a fejem, hogy lássa a reakcióm.
Jól tette, mert az állam a padlót verdeste. Soha nem gondoltam volna hogy egy fiú így kiáll majd értem. Bencét nagyon szórakoztatta a reakcióm, ugyanis a szemei körül megjelentek a jól ismert nevetőráncai.
- Hát tudod mennyire a szavak embere vagyok, és a szónoklataim egyszerűen fantasztikusak, de erre én sem tudok mit mondani. Nem hittem, hogy megmered ezt csinálni.
- Hanna, ez nem valami gimi utáni szerelem. Én ezt nagyon komolyan gondolom - mosolygott.
- Nem csoda. Hány éves is vagy? - kérdeztem nevetve.
- Jól van - tette fel védekezően a kezét, majd hirtelen magához húzott - Szeretlek, és ha a szakításokat félre tesszük, akkor ma egy hónapja vagyunk együtt - vigyorgott, majd megcsókolt.
- Én is szeretlek - mosolyogtam - Júj tényleg! Gyere veszek neked valamit - ugráltam, mint egy idióta, majd a kezét megfogva kezdtem el húzni a bódékhoz.
Mindent végig néztünk és mutogattam neki dolgokat, de az egyiknél megtaláltam amit kerestem. Egy bőrkarkötő volt, egyszerű barna fonott anyaggal, amivel összelehetett kötni.
- Ehez mit szólsz? - mutattam meg neki.
Elvette tőlem és alaposan megvizsgálta.
- Ez tetszik, de csak akkor veheted meg nekem, ha te is kapsz egy ugyanilyet tőlem - kötötte ki.
- Oké - bólintottam és odamentünk az árushoz fizetni.
Ezek után hazamentünk. Vonakodva léptem be az ajtón, de Bence megszorította a kezem biztatás képpen.
- Helló - köszöntem mindenkinek.
- Kislányom beszélhetnénk? - kérdezte apa.
- Beszélni vagy ordibálni? - jobb ha az alapokat tisztázzuk.
- Nagyon vicces vagy. Na gyertek be - intett a nappali felé.
- Szóval - ült le - Túl reagáltuk ezt anyáddal - kezdte apa.
- Igen. Felnőtt nő vagy! Te döntöd el mit akarsz csinálni az életben. És ha téged a pszichológia érdekel  akkor mi támogatunk - fejezte be anya.
- Köszönöm, köszönöm hogy megértetek - öleltem meg mindkettőjüket, majd visszamentem Bence mellé.
- Látod mondtam hogy minden rendben lesz - suttogta a fülembe, majd adott egy puszit az arcomra.
- Hanna! - rontott be Bogi - Ó! Szóval kibékültetek? - vigyorgott.
- Bizony - válaszolt helyettem a barátom.
- Nagyon örülök! Nem akartam, hogy a tanum egész életében búval baszott legyen - mondta.
- Most ezzel burkolva megkértél, hogy legyek a tanud? - vontam fel a szemöldököm.
- Pontosan - helyeselt.
- Úristen! Persze hogy leszek idióta - öleltem.
- Oké, de menjünk már fürödeni - mondta Szabi.
- Te aztán tudod hogy kell elrontani a pillanatot - veregettem hátba - Tudod a represszió által a személyiséged is más lehet.
- Bence miről beszél a barátnőd? - értetlenledett Szabolcs.
- Fogalmam sincs - rázta a fejét.
- Azt jelenti, hogy ha elfojtasz valamit a személyiséged is más így. Magyarul vagy azért vagy gyerekes, mert gyerekorodban volt ilyen traumád, vagy csak szimplán hülye vagy - magyaráztam meg.
- Hé - kapott fel, majd felcipelt az emeletre - Na öltözz át, és menjünk - tett le.
- Jó - trappoltam be a szobámba.
- Életem hol vagy? - kérdezte Bence.
- A szobánkba mézes puszedlim - vigyorogtam.
- Szia - ölelt át hátulról és belepuszilt a nyakamba.
- Szia - fordultam vele szembe - Öltözzünk és menjünk.
- Rendben, de itt pontosan jó lesz - perverzkedett.
- Álmodban - pusziltam szájon, majd a bikinimet megfogva mentem be a fürdőbe.
Gyorsan magamra kaptam, majd vissza rávettem a ruhámat és Bencével boldogan, kézenfogva mentünk le a többiekhez.