Twenty-second Chapter

Sziasztok! Köszönöm a majdnem 1000 oldalmegjelenítést az előző részhez!:) Megérkeztünk az utolsó fejezethez. Ezen kívül még egy epilógus várható és egy bejegyzés az egész történet kapcsán pár szóban. És végre rájöttem hol lehet megcsinálni a feliratkozást, szóval teljes mértékben büszke vagyok magamra!:)) Jó olvasást!:) Jövőhéten érkezem, addig is írjatok megjegyzést!

"Hanna"
Mikor hazaértünk úgy döntöttem a hajam vörös színe ennyit élt meg. Ideje volt visszafestenem barnára, ugyanis szerintem mások furának néznének, mint kismama rikító vörös hajjal. A fodrászhoz elkísért Bogi, anya és apa. Krisztiék megint a barátaikkal vannak. Egyébként nem tudom mi lesz nekik ebből, ugyanis fogalmam sincsen hogy most a két fiú is Pesten lakik e. De komolynak tűnik a dolog, valamint tesóm és a barátnője teljesen odavannak értük, de itt van mindjárt a nyár vége, két hét és mi egy hét múlva már megyünk haza. Meg kell venni a sulis cuccokat, be kell költözni a lakásba. Annyi kérdés van még hogy egyedül fogok e lakni a Bogiékkal szemközti lakásba a picivel, vagy pedig esetleg megtudjuk valamikor beszélni Bencével. Igazából nem nagyon látok rá esélyt. Állandóan nekem támad, de én úgy érzem hogy jogosan kértem számon! Mi az hogy ennyire berúgott? Ráadásul itt hagyott este egyedül, mikor nagyon is szükségem lett volna rá!
- Örülsz hogy megint barna vagy? - kérdezte Bogi, kiszakítva  a gondolataimból.
- Igen, nem is értem miért festettem be. Talán a nyár hatása - fogtam rá.
- Egyértelmű - bólogattak a szülők.
- Mi volt az orvosnál? - érdeklődött anya.
- Semmi, azt mondta minden rendben van. Csinált ultrahangos képet is, majd ha hazaérünk megmutatom - mosolyogtam.

- Hozom is azt a képet - akartam felfele indulni, de Bence robogott le a kezében a képpel.
A haja össze-vissza állt, mint hogyha megtépte volna magát, emellett zilált volt, és a szeme pedig vörös.
- Sírtál? - lepődtem meg.
- Hanna nagyon sajnálom! - kezdte, miközben a nappaliba húzott a többiekhez - Egy orbitálisan nagy barom vagyok érted? Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Teljesen kiborultam. Nem tudtam hogy hogy reagáljak erre, és amikor sírni kezdtél megijedtem és inkább menekülőre fogtam a dolgot. Nem terveztem annyit inni, de mégis sikerült. Nagyon sajnálom! Mikor megláttam a képet a... - folytak le a könnyei, majd a képre pillantott - A babáról, a mi kisbabánkról, akkor döbbentem rá igazából hogy milyen egy barom vagyok. Én nagyon szeretlek téged és a kicsit is, kérlek ne haragudj rám! - könyörgött.
- Azt mondtad baba? - érzékenyültem el.
- Azt. A mi gyerekünk semmiben sem fog hiányt szenvedni, mert nagyszerű apa leszek neki! - ígérte meg.
- Istenem - kezdtem el sírni - Gyere ide - invitáltam, mire fogta magát és a karjaiba zárt.
- Nagyon szeretlek titeket - mormolta a vállamba.
- Mi is szeretünk téged - csókoltam meg.
- Na végre! - emelte a kezét magasba Szabolcs -Ideje volt hogy kibéküljetek!
- Bizony, de én szeretném látni az unokámat - mondta Szandra anyával egyetemben.
- Tessék itt van - adta át a képet nekik Bence, miközben próbálta magát rendbe szedni.
- De kicsi - mondta apa.
Hát igen. Neki ennyi jött le, de hát nem is vártam tőle mást. A férfiak mindig ennyit állapítanak meg egy ilyen képről.
Miután megcsodálták a képet, Bogi is lehozta a Szabolccsal való közös gyerekükről a fotót, majd leültünk a nappaliba, és mint egy boldog család csak élveztük egymás társaságát.

Reggel nagy ötlet jutott eszembe és képtelen voltam magamban tartani, így egyből lerohantam a többiekhez hogy elújságoljam nekik.
- Olyan ötletem van emberek - kezdtem.
- Lassabban életem, nehogy eless! -szidott le Bence, miközben a kezével átkarolt.
- Jól van bocsi- adtam egy puszit az arcára - Szóval hihetetlenül jó ötletem van. A szülők?
- Alszanak - közölte Eszter.
- Fantasztikus! - csaptam össze a kezemet  - Na arra gondoltam hogy meg kéne köszönnünk nekik ezt a borzalmasan jó nyarat, egy esti vacsorával a kertben, amit mi készítünk el csak nekik. Mit szóltok hozzá? - kérdeztem.
- Nem rossz ötlet - bólogattak.
- Oké, akkor kell két ember, aki elviszi anyuékat valahova délután.
- Majd mi - jelentkeztek tesómék - Mondjuk bemutatjuk nekik a fiúkat, akkor úgyis jönnek. Apa amúgy állandóan erről faggat és már unjuk. Majd este 6-ra hazajövünk velük. Addigra készüljetek el - mondta Kriszti.
- Rendben van. Ez jó ötlet - néztem rájuk elismerően - De ha gond van hívjatok - mondtam.
- Mármint ha apáék nagyon rászállnak a fiúkra - javított ki Bogi.
- Értettük elsőre is. Annyira nem vagyunk hülyék - világosította fel Bogit Eszter.
- Jól van! Már kedveskedni se szabad? - színlelt sértődést.
- Tudod hogy szeretünk - kezdte Kriszti.
- Persze hogy tudom - vigyorgott.
- Addig jó - mondta Szabi, mire reflexből fejen csaptam.
- Óóó - kezdték a többiek.
- Én meg mondtam - mosolyogtam.
- Bolond vagy - puszilt a nyakamba Bence.
- Mondj újat - súgtam vissza neki és felfele vettem az irányt hogy átöltözzek.
A szobánkba kiválasztottam egy szoknya plusz felső kombinációt. Ez alatt Bence is felöltözött.
- Meg vagytok? - döntötte a homlokát az enyémnek és kezeit a hasamra tette.
- Életem még nem érzem a kicsit. De ha a néha rosszullét, éhesség, és heves érzelmi kitörések ezt jelentik, akkor igen a baba jól van - mosolyogtam rá, mire hevesen megcsókolt.
De amilyen hévvel elkezdte, oly annyira gyorsan fejezte be.
- Naaa - nyüszörögtem.
- Hanna, én is szeretném, de nem lehet nem akarok a babánknak ártani - nézett rám.
- Nem ártanál neki. Az orvosnál kaptam mindenféle papirt és az egyikre rávolt írva hogy a nyolcadik hónapig lehet nemi életet élni - világosítottam fel, átnyújtva neki az említett dolgot 
- Akkor jó esténk lesz - kacsintott, mikor elolvasta, majd lementünk a többiekhez.
Elmentünk ebédelni és kezdhettük az akciót. Krisztiék elmentek anyáékkal. Mi Bogival elmentünk vásárolni, addig a fiúknak igen jó dolguk volt, mert fetrenghettek. Miután visszaértünk közrefogtuk őket. Bogi elment Szabival a kertet díszíteni.
- De nekem nem állsz fel semmilyen létrára! Inkább mond meg hogy mit csináljak - kérte a fiú a barátnőjétől.
Mi pedig Bencével nekiálltunk főzni.
- Szolgálatára szakácsnő - hajolt meg.
- Köszönöm kukta - mosolyogtam - Kérlek ad ide a húst a felvágáshoz.
Rántotthúst készítettünk krumplipürével. Azt senki nem tudja elrontani. Egy másfél óra múlva már kész is voltunk. Elmosogattunk és elpakoltunk.
17:50. 10 percünk maradt még. Kimentünk megnézni Bogiék hogy haladnak, de ők is végeztek már.
- Nagyon jól néz ki! - ámultam.
A fedett kör alakú helyre beraktak két asztalt egymás mellé leterítették szépen és nagyjából megterítettek. Körülötte piros lampionok, égősorok, minden volt. Nagyon jól nézett ki.
- Hát Hanna a tieddel annyira nem ér fel, sőt tulajdonképpen szeretném, ha te szerveznéd meg az esküvőnket, ha a vőlegényem nem bánja - nézett az említett személyre.
- Nyugodtan csinálhatja ő - mosolygott kedvesen.
- Fogadjunk csak azért mondod ezt, mert nem akarod hogy megint tarkón vágjon - mondta Bence.
- Egy kicsi részben benne van ez is - válaszolta mosolyogva.
- Jönnek! - szólt Bogi.
- Gyerekek mi ez? - lepődtek meg, amint ideértek.
- Csak meg szeretnénk köszönni ezzel a nyarat nektek - mondta Eszter.
- És bepótolhatjátok a Valentinnapot, mert nem hiszem hogy egy gumikeztyű olyan romantikus - mondta Kriszti.
- Köszönjük gyerekek - mondta apa.
- De csak akkor fogadjuk ha leültök ide mellénk enni - mondta Szandra.
- Úgy is többet főztünk - vontam vállat.
Hoztunk még ki széket és asztalt, majd megkezdtük az utolsó vacsoránkat, mert ez jelentette a lezárást a nyárnak.

A maradék egy hétbe mentek a telefonhívások, takarítások és az utolsó két napra leginkább a pakolás volt a jellemző.
- Nem emlékszem hogy ennyi cuccot hoztam volna - gondolkoztam - Mi az hogy nem fér bele? - kérdeztem magamtól.
- Majd belerakod az enyémbe - nyugtatott meg a barátom és homlokon csókolt.
- Jó köszi, mert nem hinném hogy tudnék találni egy bőröndöt  indulás előtt 5 perccel - könnyebbültem meg, miközben rápakoltam az övére azt a pár darab ruhát.
- Készen vagytok? - kiabált fel Gábor.
- Igen! - szóltunk le és nekiálltunk levinni a cuccainkat. Egy 15 perc alatt sikerült a helyére pakolni mindent úgy, hogy még a kocsik csomagtartóit is letudtuk zárni.
- Akkor mindenki úgy megy, ahogy jöttünk, rendben? - kérdezte anya, mire mindebki bólintott.
Beszálltunk a kocsiba és elfoglaltuk a helyünket. Anyáék indultak elől mi pedig utánuk. Még egy utolsó pillantást vetettem a házra. Nagyon hiányozni fog.
- Soha nem fogom ezt a helyet elfelejteni. Itt változott meg az életem jó értelembe - szorított a kezemen Bence.
- Igen - értettem egyet vele mosolyogva - Ez egy izgalmas nyár volt.

Twenty-first Chapter

Sziasztok madárkáim!:) Meghoztam így szombatra az új részt, már meg volt pénteken igazából, de még csak a fele volt beírva és tegnap elég későn jöttem haza, így nem volt kedvem, de most itt van és remélem hogy tetszik!:) Ebben a részben is beletekinthettek Bence fejébe egy kicsit. Írjatok megjegyzést hogy tudjam milyen lett! Jó olvasást!:)

"Bence"
Hasogató fejjel ültem fel az ágyban. Nem tudom hogy ihattam ennyit tegnap. Oldalra fordítom a fejemet és meglátom hogy a mellettem lévő hely üres. Rögtön eszembe jutott nagyjából a tegnapi nap emlékei.
Hanna elmondta hogy babát vár, kiborultam, nem gondolkoztam és mindenféle sértő szavakat a fejéhez vágtam, utána pedig megijedtem attól hogy egyszer csak elkezdett sírni és elrohantam. Egy régi bárban kötöttem ki, ahol jól leittam magam, miközben az pultos öregember elmondtam a gondjaimat, de a felére nem emlékszem már. Talán a tiszta és értelmes emlékem az, amikor a bácsi rávilágított arra, hogy ez nem csak egyedül a barátnőm hibája és bár nem tudom mit reagáltam rá, most egyetértek vele.
Gyors léptekkel és lüktető fejjel rohantam le a lépcsőn Hannát keresve.
- Bence, mit rohangálsz itt, mint egy idióta? - állított le Bogi, anya , apa és Szabi.
- Többiek? - néztem körül.
- Hanna szülei elmentek bevásárolni - válaszolta Bogi - Kriszti és Eszter is velük vannak.
- Na és Hanna? - kérdeztem kissé hangosabban.
- Fiam, ne ordibálj! - szólt rám apa - Így is nyakig ülsz a szarban.
- Tudom. Elbasztam - sütöttem le a szemeimet.
- Az nem kifejezés! Mondjuk hogy a Hanna apukája elakar veled beszélgetni - világosított fel az öcsém.
- Megérdemlem - bámultam tovább a földet.
- A barátnőd a nappaliban alszik. Nagyon későn sikerült elaludnia. Örülünk, hogy végre pihen, mert egész este sírt.
Ettől még inkább rosszul éreztem magam. Azonnal a nappali felé vettem az irányt, hogy megbizonyosodnak róla hogy anya igazat mondott e.
Az említett szobába  érve Hanna tényleg ott feküdt. Magzat pózban békésen aludt. Fiatalabbnak látszott, mint amennyi igazából, a haja pedig körülötte szétterült.
- Biztos nagyon haragszik rám - jelentettem ki.
- Lehetséges hogy dühvel fogja leleplezni a szomorúságot, amit okoztál neki szóval készülj fel - figyelmeztetett Bogi.
Halkan kimentünk a szobából a konyhába reggelizni. Közben a szabó család is hazajött és Hanna apukája tényleg beszélni akart velem. Lényegében azt mondta hogy tegyem rendbe a dolgokat, nem szép eszközökhöz fog folyamodni. Megértem, én is ezt tenném a helyébe.
- Hanna felkelt - jött be anya a hírrel.
- Beszélnem kell vele - álltam fel a pulttól.
- Nem hiszem hogy ez jó ötlet. Ha meglát szerintem eléggé fel lesz dúlva és neked áll - mondta Szabolcs.
- Nem érdekel! Tudnom kell hogy jól van és hogy a... - akadtam el a mondat közepén.
- Még gyakorold ezt a szót kicsit. Nyugodtan mond ki, ba-ba. Szokj hozzá a fiam a gondolathoz, mert nemsokára apa leszel - mondta anya és én tudtam hogy nagyon is igaza van.

"Hanna"
Elég későn keltem. Ahogy felkönyököltem a nappali kihúzhatós kanapéján láttam hogy már majdnem dél van.
- Már mindenki ébren lehet - gondoltam.
- Jó reggelt, hogy vagy? - kérdezte Szandra.
- Szia, egész jól - köszörültem meg a torkomat - Csak éhes vagyok.
- Mindjárt hozok neked valami levest - mosolygott rám kedvesen.
- És... - kezdtem, de elakadtam.
- Bence jól van - nyugtatott meg - Nagyon rosszul érzi magát és mindenképpen beszélni akar veled, de mondtuk neki hogy ez lehet hogy nem jó ötlet.
- Nem Bejöhet ha akar. Elvégre szabad országban vagyunk - mondtam - Mi? - kérdeztem saját magamat.
Gratulálok Szabó Hanna ennél nagyobb marhaságot nem is mondhattál volna. Ócsároltam magam halkan, amikor megkordult a hasam.
- Hozom azt a levest - mondta és eltűnt a konyha fele.
Sosem éreztem még magam ilyen éhesnek. Ezt is betudtam a terhességnek. A távirányítóért nyúltam, hogy keressek valami értelmes műsort. Kapcsolgattam a csatornákat, de nem volt semmi érdekes. Hangokat hallottam, gondoltam Szandra hozta nekem a levest. Már a gondolatra is megkordult a hasam megint.
- Köszi a levest, tényleg  nagyon éhes vagyok - fordultam  felé, de nem az az ember állt ott  akit gondoltam.
Hanem Bence.
- Behoztam neked a levest - mutatta fel a tálcát.
- Köszi - eresztettem meg egy halvány mosolyt, miközben lerakta az ölembe a tálcát.
Nyomban neki is láttam.
- Életemben nem láttalak még ilyen gyorsan enni - nézett rám.
- Az az oka hogy terhes vagyok Bence - válaszoltam.
- Tudom. Szeretnék is veled erről beszélni - kezdte.
- Először én akarok veled beszélni. Szóval tudod mi történt tegnap este? Emlékszel? - kérdeztem tőle.
- Nem - mondtam.
- Nem is lepődöm meg - ráztam a fejem - Annyira kiütötted magad hogy én raktalak ágyba, miközben te rám akartál mászni és összehadartál sok hülyeséget. Szerinted reggel miért volt összehajtogatva a ruhád? - tettem fel neki.
Kezdtem ideges lenni.
- Nagyon sajnálom - mondta.
- Sajnálhatod is - szórt szikrákat a szemem - Nagyon megbántottál tegnap. Rohadt jól tudod  hogy nem csak az én hibám az hogy babát várok. Ebben ugyanannyira te is benne vagy - világítottam rá.
- Azért annyira nem, mint te - mondta.
- Dehogynem! - rivalltam rá.
- Nem én nem szedtem a fogamzásgátlót!
- Nem én nem kérdeztem rá! - kontráztam - Egyébként is azt hittem kibékülni jöttél, de ennek így semmi értelme. Akár be is fejezhetjük ezt a beszélgetést, amúgy is dolgom van - álltam fel, hogy kivigyem az üres tányért.
- Hova mész? - kérdezte.
- Kórházba Bogival megnézni a kicsit, de nem ajánlom hogy gyere ha a baba szótól is megvagy már ijedve - vetettem még oda neki, majd elhaladtam mellette.
Megköszöntem a levest, a szülőknek - fogadok mindent hallottam - utána felmentem az emeletre, szóltam Boginak hogy ha felöltöztem indulhatunk.
A szobában kiválasztottam egy nyári ruhát, felraktam egy alap sminket, megfésülködtem és késznek is nyilvánítottam magamat. A barátnőm lent várt és már mentünk is.
A kórházba beérve kikellet várnunk a sorunkat. Addig elmeséltem mi történt reggel, mire mondta hogy nem lenne szabad túl sokat idegeskednek, mert az most árt.
- Szabó Hanna - szólt ki a nővér.
- Jó napot! - köszöntem az orvosnak.
- Tegezz nyugodtan - fordult felém egy negyvenes férfi - Dr. Kapolcs Ferenc vagyok és én leszek az orvosod, úgy mint Boglárkának.
- Örülök hogy találkoztunk - mosolyogtunk.
- Na vágjunk is bele. A barátnőd már hívott elmondta a dolgokat, szóval nézzük meg a magzatot. Erre - mutatott egy másik szobába - Itt feküdj le kérlek. Most rád kenek egy zselésféle kenőcsöt. Picit hideg lesz - figyelmeztetett.
Megcsinálta azt amit mondott, majd egy ilyen görgős eszközt a hasamra rakott.
- Nézd ott a magzat. Nem lehet sok vagy 4 hetes. Még elég kicsi, de eddig nincsen semmi baj - nézte a képernyőt.
- Istenem - csorogtak le az arcomon a könnyek.
- Akarod hogy csináljak egy képet? - kérdezte kedvesen.
- Igen annak nagyon örülnék - bólogattam.

- Szóval itt van a kép a magzatról és itt van néhány papír, fontos információkkal. Olvasd el! Le van írva mire figyelj oda. A legfontosabb viszont az hogy egyél rendesen és ne idegeskedj! Az árt a babának. Nos, ennyi lenne - fejezte be.
- Lenne egy kérdésem. Hogy mi itt csak nyaralni vagyunk és... - kezdtem.
- Ezt Boglárka mondta és megnyugtatom hogy terveztem Debrecenbe költözni, ahol laknak. Nem lesz semmi gond - magyarázta meg.
- Értem - virultam fel.
- Legközelebb egy hónap múlva kellene visszajönnöd, akkor már Debrecenbe - mondta.
- Rendben - vettem át egy újabb papírköteget.
Elköszöntünk az orvostól és hazafelé vettük az irányt.
- Nagyon jó fej orvos - mondtam Boginak.
- Én megmondtam - kacsintott.

"Bence"
Miután Hanna elment, én is gondoltam hogy nem árt kiszellőztetni a fejemet. Megint veszekedtem vele, pedig nem ezt akartam, csak automatikusan védtem magam. Tudom, ez nagy féregség volt a részemről.
Mikor visszaértem a házba Hanna még mindig nem volt otthon. Szabi azt mondta elmentek a szülőkkel sétálni.
Kedvtelenül sétáltam fel a régi közös szobánkba és dőltem be az ágyba. Mélyen beszívtam az ágynemű illatát. Még mindig érezni lehetett, azt a bódító esszenciát. Ahogy felemeltem a fejemet a komódon megpillantottam egy fekete fehér képet. Először nem tudtam mi az, de aztán rájöttem. A baba volt. Egy kép a mi gyerekünkről. Óvatosan felemeltem hogy jobban megnézhessem, majd megfordítottam. A hátoldalára csak ennyi volt írva: Gondoltam tudni szeretnéd hogy néz ki a kicsi. Hanna

Második díjam

               

Szabályok:

- Írd ki, kitől van

- Írj magadról 10 dolgot

- Válaszolj 10 kérdésre

- Tegyél fel 10 kérdést

- Iratkozz fel a küldő blogjára

Köszönöm szépen a díjat Kata Ébernek!

10 dolog magamról:

- Két nyelvet tanulok angolt(középfokon) és franciát (alapfokon).

- Tizedikes vagyok és kitanulom a lelkemet is.

- 25-en vagyunk egy osztályban, állandóan nevettünk egymás hülyeségein.

- Sajnos ebből már ketten elmentek az éven.

- Imádok olvasni, amikor szabadidőm van vagy blogolok, vagy olvasok.

- Jelenleg Dr. Szöszit nézek.

- Kedvenc filmem az Életrevalók.

- Mindenféle zenét meghallgatok, kivéve azt amiben nem énekelnek. Azt egyszerűen nem szeretem. Én csak "tuctuc" zenének hívom.

- A kedvenc zenei műfajom a rock.

- És jövőhéten a barátommal Éhezők Viadala 3-ra megyünk:$$ (amugy ajánlom, mert tényleg jó film).

10 válasz a kérdésekre:

1. Mit szeretnél elérni az életedben?

Hogy legyen egy jó állásom, szerető családom és anyagi gondokkal ne szenvedjek, mint a többi ember. Ezért is tanulok olyan keményen.

2. Mik azok a dolgok, amiken sosem változtatnál?

A döntéseimen, hiszen azért vagyok  most itt.

3. Mi a kedvenc idézeted, ami illik az életedre?

Két lehetőséged van: vagy sajnáltatod magadat, vagy pedig elfogadod a tényeket és tovább lépsz.

4. Ki az az ember, aki a legtöbbet segít neked?

A családom.

5. Mitől félsz a legjobban?

A magasságtól. Rettentően tériszonyom van. Még a suli első emeletén is néha félek.

6. Ki a "szerencsecsillagod"? 

Anya.

7. Kitől kapod a legtöbb motivációt?

Meglepő, de a barátomtól és a legjobb barátnőmtől.

8. Mikor kezdted el az írást?

Pontosan már vagy két éve. Elővettem egy füzetet és egy tollat és a fejemben lévő kis történetet nekiálltam leírni. Még most is meg van a fiókomban.

9. Mi a legszebb emléked?

Az amikor az osztállyal tavaly kiránduláson voltam. Az ottani hangulat és összetartás volt a legjobb. A csomó poén és csín elsütést soha sem fogom lefelejteni.

10. Mi az, amit azoknak mondanál, akiknek szükségük van bátorításra?

Soha sem mások véleményére adj, hanem a sajátodra. Mond ki nyugodtan hogy mi a véleményed és ne törődj azokkal akik nem értenek egyet veled, mert csak féltékenyek arra hogy nem az ő fejükből pattant ki az ötlet.

Az én 10 kérdésem:

1. Mi volt az első saját történeted, ami a fejedből pattant ki?

2. Honnan szerzel ihletet az íráshoz?

3. HA tehetnéd mit változtatnál meg az életben?

4. Magabiztosnak tartod magad? Ha igen, miért? És ha nem, akkor miért nem?

5. Ki a legfontosabb számodra a világon?

6. Ha jellemezned kéne magadat egy idézettel, mi lenne az?

7. Mit gondolsz a többi blogolóról?

8. Mivel akarsz majd foglalkozni az életben?

9. Olvasod a blogomat?

10. Milyennek találod magadat?

Akiknek küldöm:

- April

- Lizzie

Twentieth Chapter

Sziasztok! Nos nem is tudok mit mondani. Először is köszönöm a kommenteket, nagyon jól esett hogy végül pozitívan vélekedtetek. Még ezen kívül két rész és jön az epilógus. Kimondani is fura. Meghoztam hamarabb a rész, ugyanis ma Dorka estét tartok, magyarul blogolok, olvasok, zenét hallgatok és alkonyatot fogok nézni 21:10-től a Cool Tv-n. Lehet hogy ez után a rész után kicsit megfog változni a véleményetek Bencéről. Nem is tudom eléggé durva lesz a Hannával, aminek 1/3 részét meg is értek, de a többit én abszolút túlzásnak tartanék, de úgy gondoltam ez most kell bele és kicsit Szabadság 50 árnyalatos hangulatom volt. Még annyit hogy megírtam egyszer ezt a részt már hét elején, de nem tetszett, mert lapos volt, sablonos és nagyon rövid. Így újra írtam az egészet és most valamivel elfogadhatóbb a számomra. Ha elolvastátok légyszi írjatok megjegyzéseket hogy tudjam milyen lett, mert így a vége fele a történetnek nekem nagyon fontos. Valamint utolsó sorban - utána tényleg befejezem a szövegelést - köszönöm szépen az újabb díjat Éber Katának. Nagyon hálás vagyok neki és üzenem hogy én is nagyon szeretem az ő blogját és már régóta várom hogy felrakja a következő részt, és hogy ha lesz időm megcsinálom a de mindig csak annyi ideig jutok géphez hetente, amíg megírom a részeket, mert itt nyilván gyorsabban megy, mint telefonon. Tényleg nem húzom tovább az időt. Jövőhéten jövök! Jó olvasást! :)

 Nem tudom hogyan kezdjek neki. Először mindenképpen Bencének akartam elmondani, minél hamarabb, mert nem hiszem hogy örülne neki ha mondjuk az összeköltözésünk napján közölném vele. A hajókörút további részében a hangulatom a nullát verte és a pánikolásom az egekben volt. Magamban legalább 30 féle verzióval kezdtem neki a mondandómnak, de egyiket se találtam jónak és szerintem a továbbiakban sem találnám annak. Egy 19 éves lánynak aki valószínűleg már az első alkalomnál teherbe esett az első komoly barátjától nem jók az esélyi afelé hogy közölje a leendő apukával a dolgokat. Tudtam hogy ebből óriási vita lesz köztünk. Bence észrevette hogy valami bajom van, rá is kérdezett, de mondtam neki hogy majd otthon beszélünk - nem akartam a hajón közölni ezt a hírt vele - amire ő rábólintott és annyiban hagyta addig amíg hazaértünk.
Ott ugyanis annyit várt meg még lassan átöltöztem. Mi tagadás húzni akartam az időt, de nem ment elég jól.
- Szóval miről kéne beszélnünk? - kérdezte.
- Nem akarom elmondani - válaszoltam.
- Nyugodj meg, nem lesz semmi. Együtt megoldjuk - ölelt át.
Ez adta azt az löketet hogy elhadarjam neki ezt a két szót egy szuszra.
- Babát várok.
- Hogy micsoda? - hátrált azonnal el, ami nagyon rosszul esett.
- Jól hallottad - bólintottam.
- Hogyan? Mióta tudod? - faggatott.
- Ma tudtam meg és Bogi világított rá a hajón. Na és vajon hogy? - kérdeztem vissza értelmesen.
- Ó bassza meg! - túrt idegesen a hajába - Mi a francért vagy terhes? Szerinted fel vagyunk erre készülve? Most kezdődik szinte csak az élet te meg már babázni akarsz?
- Nem vagyunk rá felkészülve, de megoldjuk - próbáltam megnyugtatni.
- Hogy a picsába oldanánk meg? - ordibálta - Mégis egyáltalán hogy történt ez meg? Nem szedtél be egy tablettát direkt, mert neked úgy volt kedved hogy papás mamásat fogsz játszani majdnem 20 évesen?
- Nem! - csorogtam le a könnyek az arcomról - Én se terveztem ezt nehogy azt hidd, de megtörtént elkell fogadnunk.
- Én nem fogom azt - mutatott a hasamra - Elfogadni. Nem vagyunk rá felkészülve, elvetetésre nem gondoltál?
- Hogy beszélhetsz így? Nem fogom elvetetni a gyereket ha akarod, ha nem. Bennem növekszik nem benned. És nem az, hanem babának hívják mond csak ki!
Kezdtem dühös is lenne és a szívemben a szorongató érzés nem hagyott nyugodni, folyamatosan folytott meg,  engem  sírásra kényszerítve.
- Akkor kölyök. Nem tök mindegy? Nem csak de döntesz róla! Nem csak a tied! Vagy esetleg megcsaltál? - kérdezte gúnyosan.
- Hogy gondolhatsz ilyet? Nem csaltalak meg sosem! - háborodtam fel és még joban sírni kezdtem.
- Ó a kurva életbe ne sírj már itt! - kezdte - El kell mennem nem bírom a francba is - kapta fel a telefonját a pénztárcájával együtt, majd káromkodásai közepette kikerülte az ajtóban álló egész családot és elhagyta a házat.
Amint hallottam az ajtót becsukódni, már túl nehéznek találtam a lábaimat és nem bírtam tovább. Összeestem. Apa és Gábor kapott hirtelen utánam, hogy ne találkozzak fájdalmasan a földdel. Gábor átadott apának, aki levitt a nappaliba, mögöttünk a többiekkel. Lent lerakott a szobában lévő kanapára, anya pedig rögtön ott termett hogy betakarjon egy takaróval, Szandra pedig pár perc múlva megjelent egy tányér sült krumplival és csibefasírttal. Valahogy tudta mire van most kajailag szükségem.
- Nincsen semmi baj kicsim - ölelt át anya - Majd megoldjátok. Mi támogatunk.
- Ti tudjátok? - töröltem meg a szememet.
- Igen. Bogi elmondta - válaszolta.
Ránéztem az említett személyre aki bocsánatkérően mosolygott.
- Sajnálom, de meghallottam Bence kiabálását és nagyon megijedtem, így szóltam a többieknek és közben vázoltam a helyzetet nekik.
- Semmi baj - szóltam rekedten - És haragszotok?
- Várhatott volna ez a dolog még egy pár évet, de nem haragszunk. A mi családunk mindig is termékeny volt - mondta anya.
- Igen, de ha Bence hazajön, lesz hozzá egy két nem éppen kedves szavam - mondta apa.
- Nem fogsz rá hatni - szólt Szandra.
- Valamennyire csak fogok. Fogja vissza magát Hannával szemben. Ez a beszéd ahogyan a lányommal kommunikált  felháborító, és a lelkiismeretem is jobb lesz - mondta.
- A bátyám egy idióta. Én megértem hogy váratlanul érte, de ezt most nagyon elszúrta - csóválta a fejét Szabi komolyan.
- Nem akarok róla beszélni -suttogtam, amit megértettek.
Ezután Bogi mondta hogy holnap megy az orvoshoz és akkor elmehetnék vele, hogy megnézzük a kicsi körülbelül hány hetes. Anyáékkal megbeszéltük hogy elköltözöm tőlük mindenképp és albérletben fogok lakni, berendezünk egy gyerekszobát és amíg hordom a babát a hasamba, addig Bogival mindketten bejárunk az egyetemre. A fontosabb dolgok megbeszélése után áttértek a semleges néha vicces témákra. Késő este viszont mindenki ment aludni, de előtte megkértem Bogit és Szabit hogy hozzák le az ágyneműmet és a pizsamámat, mert nem akartam bemenni a közös szobánkba. Megértően megtették amire kértem őket, majd jó éjt kívánva vissza felmentek. Én megágyaztam magamnak a nappali, majd elmentem a  lenti fürdőbe. A kádba vizet engedtem és áztattam magamat egy kicsit. A kezem önkéntelenül is a hasamra csúszott és próbáltam kitapintani valami változást, de semmi nem látszódott még csak kemény volt. Egyenlőre. A vízből kimászva felkaptam a ruhámat és a nappaliban befeküdtem az ágyba, majd miután Eszterék hazaértek, nagy nehezen elnyomott az álom.

Zajokra keltem fel. Egy nagyon ismerős vihogásra. Kimásztam az ágyból és a papucsommal a lábamon kimentem az előszobába megnézni ki az, mielőtt felkeltené a többieket. Az tudtam hogy Bence volt, de meglepetésemre seggrészeg.
- Hanna! - vidult fel még jobban, mikor meglátott.
- Maradj csendbe! Felversz mindenkit - közöltem.
- Az nem baj - kurjantotta.
- Mennyit ittál? - kérdeztem, miközben elkezdtem felfele tolni a lépcsőn.
- Hát bort, vodkát, whiskeyt és utána mindenféle színes koktélokat, amik egyébként rohadtul jól néztek ki - mesélte.
- Fantasztikus - mondtam és leültettem fent az ágyra.
- És itt van a kis betolakodó - húzott magához - Nem hagysz majd aludni igaz picur? Majd felkelted anyát, este mert éhes leszel - duruzsolta a pocakomnak.
Annyira meghatott ez a gesztusa, hogy megint lefolyt pár könnycsepp az arcomon. Úgy tűnik terhesen érzékenyebb is vagyok. Viszont tudom hogy Bence most részeg és biztos elfogja felejteni mind azt amit most mond.
- Kérlek enged meg hogy levegyem a pólódat - mondtam.
- Éppenséggel a pólóval is kezdheted - perverzkedett.
- Bence állítsd le magad! Részeg vagy! - szóltam rá.
- Igen, megrészegítesz! - vigyorgott.

- Minden bizonnyal - motyogtam.
Megpróbáltam érzelemmentesen ránézni, de nem ment így meglöktem hogy hátra feküdjön az ágyon, és hamarabb leszedjem róla a ruhát. Miközben az öltöztettem le néha felvihogott és hülyeségeket magyarázott, de mire végeztem már elaludt. Csöndben összehajtogattam a ruháit, majd ránéztem még egy percre és a sírás szélén állva megint lefelé vettem az irányt. A szobából kilépve Bogival összeütköztem. Megkérdezte mi történt, mire közöltem vele hogy Bence részegen hazaállított én meg felvittem és leöltöztettem a részletekkel együtt.
A nappaliban megint bevackoltam magam és a Tv mellett sírva álomba merültem.

Ninteenth Chapter

Hello! Időben új rész!:) Őszintén fogalmam sincs mit fogtok ehhez a részhez szólni, úgy hogy nagyon várom a kommenteiteket:) 

Jó olvasást!

Nincs reggel annál jobb érzés, ha az ember arra kell hogy rosszul van. Igaz csak a fejem fáj és kicsit szédülök, de akkor se kellemes, így visszadőltem az ágyba.
Gondolkodás közbe eszembe jutottak az este emléke. Még mindig pír szökik az arcomra ha belegondolok.
- Hm... - dörmögte Bence mellettem.
- Jó reggelt bébi! - múlt el hirtelen a rosszullét.
- Milyen jó kedve van valakinek - mondta a maga reggeli rekedtes hangján.
- Meg van az oka - mosolyogtam.
- Gondolom - vigyorodott el és felém kerekedett.
- Mit csinálsz? - néztem fel rá vidáman.
- Mit nem? - kérdezett vissza, majd megcsókolt.
Az agyam abban a pillanatban kikapcsolt, amikor az ajka, az ajkamat érintette. Gondolkodás nélkül - agyamat elhajítottam a szoba másik sarkába - túrtam bele a hajába, majd levezettem a hátára. Bence pedig a kezével végig simított az oldalamon, amitől a hideg kirázott. Ezt folytatva a keze lentebb vándorolt a combomig, majd onnan lassan felfele vezetve, a pólómat kezdte felgyűrni, miközben a nyakamat hintette be apró puszikkal.
- Gyerekek - nyitott be hirtelen anya és Szandra - Ó, bocsánat, bocsi, bocsi - takarták el a szemüket, mi meg gyorsan visszarázodtunk az eredeti helyünkre.
- Miért is jöttetek? - érdeklődtem zavaromban.
- Hogy apáitoknak becsúszott egy kis munka és tárgyalniuk kéne az egyik ügyfelükkel egy hajón ma - kezdte Szandra halvány mosollyal a száján.
- És elkéne kísérnünk őket - fejezte be anya - Viszont valami elegáns ruhában. Gondolom nem hoztál magaddal ilyet - nézett rám - Így elkéne mennünk venni. Szóval bocsáss meg hogy megzavartunk titeket, de ez fontos - mondta vigyorogva, miközben kihátráltak - Siess! - még hozzá, majd becsukta az ajtót.
- Hát ez ciki volt - szólaltam meg pár másodperccel később.
- Az! - értett egyet, majd mindkettőnkből egyszerre tört ki a nevetés.

- Úúú! Ezt is próbáld fel - nyomott a kezembe Bogi  még egy koktélruhát.

- De ez narancssárga! Én biztos hogy fel nem veszek ilyet - ellenkeztem a spéci bolt közepén, ahol csak ilyen ruhákat árulnak.

Nem is értem. Egyáltalán anya hogy talált rá erre az üzletre?

- Jó igazad van, de csak segíteni akarok. Már mindenki talált magának ruhát csak te szerencsétlenkedsz itt - közölte a nyilvánvalót.

- Jól van, akkor beviszek hármat és majd azok közül választok - akasztottam le random az említett mennyiségű ruhát.

Nos, lehet hogy a filmekben ez tökéletesen bejön, de nálam nem. Az egyik rosszabbul állt , mint a másik. Így aztán még újabb fél órát kutattam, amíg nem találtam egy számomra elfogatható ruhát. Egyszerű , csipkés volt. Hátul elégé kivágott és fekete, valamint a derekánál megvan kötve egy szalaggal.

Miután kifizettük őket hazafele vettük az irányt. Onnan pedig elmentünk ebédelni - szerencsére nem a tegnapi pincér volt - majd utána újból haza és elkezdtünk készülődni. A hajamat csak leengedtem és átfésültem, mert alapból hullámos. Egy alapsminket magamra raktam, majd felvettem a ruhámat és mellé egy fekete topánt - le a magassarkúkkal - és késznek nyilvánítottam magam. Összepakoltam még a táskámat, majd a James Bond kinézetű barátommal lefele vettük az irányt a többiekhez.

A hajóra felszállva, bár én inkább egy jachtnak nevezném. Udvariasan köszöntünk apáék ügyfelének, majd szétszéledtünk hogy ne zavarjuk őket. Én egyből megrohamoztam a büfés pultot, mert kevésnek éreztem az ebédet.

- Hanna - termett mellettem hirtelen Bogi - Beszélhetnénk? - kérdezte.

- Ühüm.

- Minden rendben? - nézett rám furán.

- Persze, csak éhes vagyok - tömtem magamba még egy miniszendvicset - Nem kérsz?

- De - vett el egyet - De nem térjünk el a tárgytól. Ebédnél is baromi sokat ettél és most mégis éhes vagy, ráadásul néha látszik az arcodon hogy rosszul vagy, de aztán pár másodperc múlva semmi bajod. Nem szeretnél elmondani valamit? - kérdezte mindentudóan.

- Mit kéne? - néztem rá kérdőn, miközben újabb szendvicset tömtem magamba.

- Hogy terhes vagy - mondta ki kerek perec.

- Szerintem inkább te vagy az - nyamnyogtam.

- Honnan tudod? - lepődött meg.

- Ez komoly? - perdültem meg - Pedig én csak viccből mondtam!

- Hát nem vicc. Egy hónapos terhes vagyok. Most szerettem volna veled közölni, csak utána rákérdeztem hogy veled minden rendben van-e, mert velem is így kezdődött.

- Ácsi! - tettem fel a kezem, megálljt mutatva - Akkor azért volt hamarabb lánykérés, mint nyár vége, mert megmondtad Szabinak hogy állapotos vagy?

- Igen, de úgy is elakart már venni.

- És a szüleid tudják, meg Szandráék?

- Igen. Már csak te nem tudtad, meg Bence. A barátod arcát Látva Szabi most mondta el neki - mutatott abba az irányba.

És tényleg! Bence álla a padlót súrolta. Kuncognom kellett rajta, de ettől a cselekedetemtől a gyomom megremegett és rám jött a hányinger.

- Merre van a WC? - préseltem ki magamból.

- Jesszusom Hanna! Erre gyere - terelt be valahova.

Ahogy megláttam a mosdó feliratot, a gyors lépteimet futásra váltottam, majd a célomhoz érve fölé hajoltam és mindent kiadtam magamból.

- Azt gondoltam csak akkor fogok hányni ha másnapos leszek - közöltem.

- Jól van nyugi. Igyál egy kis vizet - adott át nekem egy papírpoharat.

- Mi van velem? - nyögtem leülve a padlóra.

- Kettőt találhatsz - mondta fapofával.

- De nem lehetek az! Védekeztünk! - érveltem.

- Mert mi szerinted nem? Lehet kiszakadt a gumi vagy elfelejtettél egy tablettát bevenni - magyarázta meg az egyértelműen logikus dolgot - De tessék - húzott ki a táskájából valamit.

- Egy terhességi teszt? Mióta hordozol magaddal ilyeneket? - kérdeztem, miközben elvettem tőle.

- Mikor vettem akkor kettő volt benne, de nekem csak az egyik kellett, és amikor gyanús voltál inkább elraktam a táskámba. Na csináld meg, addig kimegyek - mosolygott rám biztatáskép.

Remegő kezekkel olvastam el a használati utasítást, majd elvégeztem. Várnom kellett  még két percet.

- Hanna, Bogi! Idebent vagytok? Minden oké? Láttunk titeket ide berohanni - tette fel a kérdéseket Bence.

- Bogi, szívem  minden rendben? - aggodalmaskodott Szabolcs.

- Persze csak egy kicsit rosszul lettem, de már minden rendben van. Mindjárt megyünk - nyugtatta meg a barátnőm a fiúkat.

- Rendben siessetek - mondták , majd hallottuk az elhalkuló lépteiket.

- Na?- mutatott Bogi a teszt felé.

- A két csík ugye az nem azt jelenti amire gondolok? - reménykedtem.

- De - mondta.

- Ó, basszus most mihez kezdjek? - túrtam bele a hajamba - Anyáék kinyírnak. És az egyetem? Ráadásul Bence? Úristen kifog akadni! - pánikoltam.

- Nyugodj meg! Nem jó ha idegeskedsz! Anyudék nem fognak kiakadni, legfeljebb meglepődnek. Az egyetemet így is eltudod végezni, csak kicsit máshogy és Bence is elfogja fogadni - próbált nyugtatni.

- Rendben otthon elmondom mindenkinek - bólintottam - De menjünk ki, mert már feltűnően sokáig vagyunk bent.

- Igaz - értett egyet.

- Egyébként annyira örülök a picurotoknak - mosolyodtam el.

- Köszönöm - vidult fel - Én is neked - viszonozta.

- Hát ezzel még ráérsz egy kicsit - mondtam még gyorsan, mikor kiértünk.

- Minden rendben? - teremtek ott a fiúk.

- Persze - mosolyogtunk.

- Akkor rendben - bólintott Szabi.

- Gratulálok a picurhoz - fordultam felé.

- Köszönjük - csattant ki a büszkeségtől, majd elvitte Bogit hogy pótolja az evését.

- Aranyos gyerekük lesz - szólalt meg Bence végre - Jó szülőket kap majd a baba.

- Igen én szerintem is - értettem vele egyet.

De vajon mi is azok leszünk?